Blog

Visszatérés?

2020.05.26.

Lassan véget ér a krízis, és gondolkodhatunk azon, mi az, ahová visszatérünk, és mi az, amiben valtoztatni szeretnénk. Én például megerősödtem abban, hogy az online coaching és segítő beszélgetés működik. Lehetőséget látok benne, hogy megszűnik a fizikai korlát, szabadabban választható segítő, annak is aki távolabb él. Továbbra is várom azokat, akik változtatni szeretnének, bárhol is éljenek.

Illúziók

 2020.06.10.
Csak egy kicsit akarunk jobban lenni, csak egy kis megnyugvás, hogy ne fájjon annyira. Szépségben , boldogságban, nyugalomban élni. Mindenkit szeretni.
Sokak vágyálma ez, ezért könnyebb valami spirituális , ezoterikus tanítóhoz menni, aki “leveszi” a rontást, helyreteszi az energiákat, megtisztít, amíg mi kényelmesen fekszünk a kezelői ágyon, esetleg mantrázunk valamit amitől tökéletesen boldogok leszünk.
Van egy rossz hírem : az ilyen gyógyulások rövid ideig tartanak. Ami még rosszabb: olyan mértékű elfojtást eredményezhet a sötét oldalunk és negatív érzelmeink elutasítása, ami akár fizikálisan is megbetegíthet.
Világunkon minden a dualitást jelképezi: fény mellett az árnyék, fájdalom mellett az öröm, élet mellett a halál.
Ezeket nem lehet megélni elfogadás nélkül. Ha lehasítjuk az egyiket, a másik vele hal, nem létezhet nélküle.
A problémákat nem lehet tagadással megoldani. Első lépés a feltárás, szembenézés. A második, hogy felelősséget vállalok azért, hogy mindezt én okoztam. Végül kitalálni a saját megoldásomat és következetesen alkalmazni.
Ebben az útban nem lehet csak az egyik oldalt figyelembe venni. Felnőttek vagyunk, a tündérmesék kora lejárt. Ideje továbblépni.
 
 
glasses, spectacles, lens

Legyél már végre jól…

Életem során jó párszor hallottam már türelmetlenül ezt számomra fontos emberektől. Mert jól kell lenni, vagy legalább is nem szabad mutatni, ha rosszul vagyunk, hisz akkor a másiknak is elmegy a kedve, nem tud hozzánk kapcsolódni és előbb-utóbb megszűnik a kapcsolódás. Nem leszünk szerethetőek, na, ez az, amit beleüvöltenek az arcunkba…

Most nem térek ki arra, ki milyen tükröt lát szenvedő embertársa arcában, inkább ennek az állandó “jól kell lenni”-ségnek szeretnék egy pár gondolattal ellentmondani.

A “rosszul levés” olyan, mint a fájdalom, jelzés, hogy nem jó irányba tartunk. Nem beismerni olyan, mint egy fogfájásról tudomást sem venni, mint fájó vakbelet jegelni. Ideig-óráig használ, aztán súlyosabb következményei lehetnek.

Mi az, amit tehetünk, ha huzamosabb ideje érezzük, hogy valami nincs rendben?

1. Ismerjük fel és üdvözöljük az érzést, ez azt jelenti, működik a lelki immunrendszerünk

2. a Hogyan legyek jól? helyett a “Miért vagyok rosszul?” kérdést tegyük fel először

3. A külső okot hamarabb megtaláljuk, de ne elégedjünk meg ennyivel. Kutassunk bent, önmagunkban.

4. Elérkezhetünk egy ponthoz, amikor már segítség nélkül nem tudunk önmagunkba tekinteni, a vakfoltok miatt. Ez természetes jelenség, mindenkinek van. A barátok nem biztos, hogy ilyen esetben objektíven tudnak visszajelezni.

5. Fogadjuk el, amit találunk és szemléljük meg lehetőleg azonnali ítélkezés nélkül.

6. Most már elindulhatunk a “Hogyan legyek jobban? ” úton! Vegyük számba az erőforrásainkat (család, barátok, segítők)

7. Higgyünk benne, hogy elérhető javulás, és az életünk pozitív fordulatot vesz. Ne gondoljuk, hogy ilyen völgymenet csak egyszer fordul elő, az élet nagy hullámvasút. Inkább hasznosítsuk a tapasztalatainkat, hogy a következő esetben már a bevált recept szerint küzdjünk meg a nehézségekkel.

Ha úgy érzed, neked nem egy, nem sikerülhet, keress meg, mert mindig van megoldás!L

MÉRGEZŐ CSALÁDOK
Van, amikor valaki azért kér segítséget, mert szeretne jobb kapcsolatot kialakítani a környezetével, elsősorban a családjával. A beszélgetések során feltárulnak sérelmek, hiányok sérülések…amit legszívesebben azonnal meg akarna beszélni a csaladdal, akik természetesen nem értik, hogyan borulhatott fel az eddigi rend. Néha tiszteletlennek érzik a változtatni akarót, néha a hirtelen tamadt szembesítés szégyent es bűntudatot okoz, aminek a fedő érzelme gyakran a düh. Az ilyen szembesülések megrázzák az egész kapcsolatrendszert, úgy tűnhet, hogy a várva várt békesség helyett csak rosszabbodik minden.
Azt szoktam javasolni, várjunk az őszinte beszélgetéssel addig, mig ki nem alakul a probléma hozójában egyfajta empátia.. Elsősorban saját magával szemben. Ilyenkor már tud szeretettel konfrontálódni.
Van amikor hiába alakul ki az empátia, a családtagok nem mutatkoznak megértőnek, nem vállalnak felelősséget a konfliktusban, csak ítélkeznek és igyekeznek ellenállni a változásnak. Legszivesebben lobotómiát alkalmaznának a frissen felébredt, határait már védő szerettükkel szemben. Csak ne változzon semmi! A támadások néha kegyetlenek és összehangoltak tudnak lenni.
Ezek az ún. mérgező családok, amik csírájában fojtják el az egyén fejlődését. Itt sajnos nincs remény későbbi egyensúly megteremtésére, az egyetlen lehetőség a nagyobb távolság, a viták elkerülése. Ezzel sajnos az őszinte, meghitt támogató kapcsolat kialakitasa meghiúsul, viszont a probléma hozó elnyeri függetlenségét és lehetősége nyílik jobb kapcsolatok kialakitasára, a származási családján kívül.