Évek óta szenvedélyem már a Belső Gyermekkel való foglalkozás, segítői munkámban nagyon szeretek ezzel a modellel dolgozni.
Mivel sok félreértés és még több félrevezető információ van ebben a témában, igyekszem egy írás-sorozattal tisztázni, mi az, amire számítani lehet az ilyen belső munka során.
A Belső Gyermek munka alapja a Tranzakcióanalízis, miszerint három különböző én-állapotból indulhat ki kommunikáció: Felnőtt, Gyermek és Szülő.
Ezt tovább bontva született meg az a modell, ami szerint én is dolgozom, és ami szerint ezek az énrészek mindig is jelen vannak a személyiségünk nagy színpadán úgy, hogy mindig más és más kommunikál és cselekszik, aszerint, hogy milyen érzelmek, traumák, sémák kerülnek éppen felszínre.
Alapvetően mindenkinek van egy logikus, racionális Felnőtt énrésze, aki mérlegeli a lehetőségeket, sosem kapja fel a vizet és minden helyzetben pont azt cselekszi, amit az ész diktál. Fejletlen Felnőtt én nehezen vállal felelősséget és meggyőződése, hogy az érzelmek bajt okoznak, ezért igyekszik nem figyelembe venni őket. A megdolgozott Felnőtt én felelősséget vállal a tetteiért, képes viszonylag jól és összeszedetten működni kellemetlen vagy érzelmileg megviselő helyzetekben is. Tudja, hogy az érzelmeknek helye van, felismeri őket, képes feldolgozni és elengedni ezeket.
A Gyermeki rész ebben a modellben háromféle lehet: a Játékos Gyermek, az Alkalmazkodó Gyermek és a Lázadó Gyermek.
A Játékos Gyermek a legjobb részünk kreatív, kacagó, gondtalan gyermek, aki áramlik az Élettel, jelen van a pillanatban, alapvetően bízik az emberekben és jól tud kapcsolódni. Őt nyomjuk el a legjobban (és ezért vannak alapvetően problémáink a boldogsággal és spontaneitással), mert nem akarjuk érezni a másik kettő fájdalmát, dühét, kellemetlen érzéseit.
Az Alkalmazkodó Gyermek igazi jókislány/kisfiú, aki mindenkinek meg akar felelni, nem tud nemet mondani, határokat tartani, alapvetően abban a hitben él, hogy nem szerethető csak akkor, ha teljesít és megfelel. Rengeteg fájdalom van ez alatt a réteg alatt.
A Lázadó Gyermek pont az ellentéte: dühös, megfogadta magában, hogy senki és semmi nem parancsol neki. Direkt konfliktusokba kerül, nem tiszteli a határokat, nem mérlegeli, mibe keveredik. Nála az uralkodó érzés a Düh.
Ezekkel a Gyermeki részekkel nem az a teendő, hogy „megneveljük” „felneveljük” vagy netalán „elengedjük” Őket. Teljes jogú tagjai a személyiségünk Színtársulatának, éppen ezért őket megfigyelni, megérteni, észrevenni és róluk gondoskodni a feladat.
Ezzel megérkeztünk a harmadik táborhoz, a Szülői énrészekhez, akiknek a fejlesztése, megdolgozása a legnagyobb belső munka.
Ebben a modellben a Szülői rész is hármas: a megdolgozatlan személyiségnél általában nagyon erős a Szigorú vagy az Elhanyagoló Szülői rész, és kevésbé hangsúlyos a Gondoskodó Szülő.
A feladat az, hogy a Szigorú Szülőből olyan szülői én váljon, aki ismeri és számonkéri a szabályokat, ami nélkül nem lehetünk a társadalom részei. Az Elhanyagoló Szülőből olyan Engedékeny Szülő, aki tisztában van azzal, hogy nem kell minden egyes szabályt betartani, és aki biztosítja a Gyermeket arról, hogy akkor is szerethető, ha éppen dühös, morcos vagy más negatív érzelem önti el. Végül a Gondoskodó Szülői én az, aki folyamatosan monitorozza a Belső Gyermek állapotát, és tudja pontosan, hogy mikor mire van szüksége a Gyermeknek , és ezt meg is adja neki.
Ebből a modellből kiderül, hogy nem a valódi szüleinkkel való kapcsolat az, ami itt átalakításra kerül, bár sokszor pozitív hozadékként ez is rendeződik.
Nem „szülőhibáztatás” és felelősségvállalás elkerülése. Nem a fájdalom és düh felszítása és az azon való folyamatos rágódás.
Ezek távolról sem céljai vagy eszközei a Belső Gyermek munkának.
Itt valóban csak a kliens és a segítő van jelen, a munka belül folyik, hogy majd a pozitív változások elég erőt adjanak a kliensnek változtatni az életén, ha erre igénye van.
Ha kíváncsi vagy, hogyan zajlik ez a munka, várlak online egyéni munkára és személyesen a csoportokra.