Életem során jó párszor hallottam már türelmetlenül ezt számomra fontos emberektől. Mert jól kell lenni, vagy legalábbis nem szabad mutatni, ha rosszul vagyunk, hisz akkor a másiknak is elmegy a kedve, nem tud hozzánk kapcsolódni, és előbb-utóbb megszűnik a kapcsolódás. Nem leszünk szerethetőek, na, ez az amit beleüvöltenek az arcunkba.
Most nem térek ki arra, ki milyen tükröt lát szenvedő embertársa arcában, inkább ennek az állandó „jól kell lenni”-ségnek szeretnék egy pár gondolattal ellentmondani.
A „rosszul levés” olyan, mint a fájdalom, jelzés, hogy nem jó irányba tartunk. nem beismerni olyan, mint egy fogfájásról tudomást sem venni, mint fájó vakbelet jegelni. Ideig-óráig használ, aztán súlyosabb következményei lehetnek.
Mi az amit tehetünk, ha huzamosabb ideje érezzük, hogy valami nincs rendben?
- Ismerjük és üdvözöljük az érzést, ez azt jelenti működik a lelki immunrendszerünk.
- A „hogyan legyek jó” helyett a „ miért vagyok rosszul” kérdést tegyük fel el először.
- A külső okot hamarabb megtaláljuk, de ne elégedjünk meg ennyivel. Kutassunk bent önmagunkban.
- Elérkezhetünk egy ponthoz, amikor már segítség nélkül nem tudunk önmagunkba tekinteni, a vakfolt miatt. Ez természetes jelenség, mindenkinek van. A barátok nem biztos, hogy ilyen esetben objektívan tudnak visszajelezni.
- Fogadjuk el, amit találunk és szemléljük meg lehetőleg azonnali ítélkezés nélkül.
- Most már elindulhatunk a „Hogyan legyek jobban” úton. Vegyük számba az erőforrásainkat (család, barátok, segítők)
- Higgyünk benne, hogy elérhető a javulás, és az életünk pozitív fordulatot vesz.
Ha úgy érzed, neked nem megy, nem sikerülhet, keress meg, mert mindig van megoldás!
